Létezik közömbös csend? Ha csend van, az lehet például unalmas. Vagy dermesztő. Félelmetes. Két ember között kényelmetlen, feszélyező. És vágyott, inspiráló, töltekező.
- Van a megtöltött csend. Amikor maga a csend el sem jut a tudatunkig, mert hamarabb megtelik. Lehet, hogy tartalmas a zenehallgatás, beszélgetés, de lehet, hogy csak menekülés a kínosnak érzett helyzetből. Megtölthetjük gondolatokkal. Olvasunk, záporoznak a gondolataink, ébren álmodunk. Lehetnek inspirálók ezek a csendben töltött utazások. Talán épp a csend hátán utazunk. De az is lehet, hogy csak meg akarjuk tölteni az űrt. Hogy megkaphassuk a csend első rétegének ajándékait, elsőként saját magunkkal kell találkozunk, feloldani azt, ami miatt a csend bennünk rossz érzéseket kelt.
- Hallgathatjuk a csend hangját. Hallgatni a madarak énekét, fák susogását, apró lények zizegését, szeretteink szuszogását – persze ez nem teljes csend, de mégis csend, a megszokott ritmus csendje.
- És mindezek mélyén is van egy csend, amikor a csend hangjai is elhalkulnak, elengedünk mindent – gondolatot, képet, hangot. Van, aki szerint ha el akarjuk érni, ki kell zárni minden zavart. Más azt tanítja, hogy ha felmerül az elménkben egy gondolat, vagy felfigyelünk valamire, ne próbáljuk kizárni, csak engedjük el, ne kapaszkodjunk belé – térjünk vissza a csendbe, a gondolatürességbe.
Mindhárom fajta csendre szükségünk van, más jellegű ajándékokat képesek adni. De semleges csend? Azt hiszem, olyan nincs. Félünk tőle vagy vágyunk rá. A csendben előjön az elménkből, amitől leginkább tartunk. De ott születik a varázslat, a gyógyulás. Amikor csend van, nem történik semmi? A csend nem tud “semmi” lenni. Az mindig “valami”.
