A ribizli ígérete

Most még nem érzem az ízét.
Most még megbújik a levelek között.
Most még nehéz elhinni, hogy egyszer beteljesedik.
Most még csak remélni lehet, hogy nem jön közbe semmi, és beérik.
Most már jobb, mert már látszik a zöld termés, de sok növénynél még nem ilyen konkrét a jövő. Annyiba lehet csak kapaszkodni, hogy idén szépen kihajtott. Vagy még ennyibe se.
De ez az a pillanat, amikor – ha igazán odafigyelünk, észre is vehetjük – a varázslat úgy szikrázik, akár a tűzijáték.Amikor ott állunk majd és szemezgetjük a piros szemeket, visszagondolva nem értjük majd, hogy miért nem voltunk biztosak a sikerben.
Most kell gazolni, hogy ne fojtsa a bokrot.
Most kell táplálni, locsolni.
Most kell hinni, bízni, fohászkodni és szeretni.
Szeretni a zöld szemeket, hogy pirossá érhessenek. Vagy ha ez sincs, szeretni a rügyeket, leveleket, ami mutatja az életet. Ha pedig még ez sincs, szeretve hinni, hittel remélni.
Most még olyan, mintha semmi nem lenne.
Egy napon pedig beérik minden, aminek be kell érnie.